Hálózati eszköz

Egy egyszerű példa otthoni hálózatra

Sok háztartásban 2-3 asztali gép is működik a megszokott okostelefonok vagy tabletek mellett. Ilyen esetben érdemes egy strapabíró routert beszerezni. Érdemes ragaszkodni a márkához, bár az kicsit többe kerül. A trendek szerint a TP-Link, Asus, illetve a D-Link a népszerű és leginkább keresett termékek. Ezek árai jelenleg 6 és 12 ezer Ft közöttiek. A router kiválasztásánál fontos megnézni, hogy mindenképpen legyen rajta elegendő mennyiségű kábeles csatlakozóhely. Általános alapelv: a kábeles csatlakozás mindig megbízhatóbb, mint a zsinórmentes.
A routereken többnyire 4 ilyen hely található, így az asztali gépek összekötése ezzel megvalósítható. Sajnos időnként megesik, hogy valamilyen okból nem lehet kábeles csatlakoztatást megoldani, így muszáj csak WiFi-kapcsolatokkal megoldani az összeköttetéseket. A legtöbb jelenlegi router bőven bírja a vezeték nélküli csatlakozási kísérleteket is, így gépenkénti WiFi kulcsokkal megoldható a jó kapcsolat.
A megfelelő routert érdemes a lakás közepére helyezni, valami nem túl feltűnő helyre. Fontos, hogy ne legyen a közelben nagy elektromosságot sugárzó készülék (pl.: televízió). Az egyes internetre vágyó készülékek kapcsolatait le kell tesztelni, hogy megfelelő sebességgel érjék el a helyi internet-elosztót.
Az egyes szolgáltatók többnyire a legnagyobb (és így a legdrágább) kapcsolatot igyekeznek felkínálni, de nem kell mindenképpen ezt választani. Többnyire elegendő a kisebb is, esetleg a legkisebb. Tapasztalataim szerint 1-2 héten belül eldől, hogy ez elég lesz-e. Ha mégis kicsi lenne a sebesség, akkor a szolgáltatók szívesen módosítják felfelé a megrendelt tarifacsomagot – hűségidőtől függetlenül.
További ötlet: az otthoni routert mindig le kell védeni megfelelően erős jelszavas védelemmel. Ez WPA2-es erősségű védelmet jelent min. 5 karakternyi jelszóval, amiben egyaránt van kisbetű, nagybetű és szám is. A legtöbb router megengedi a sugárzási csatorna választását is. Ha a környéken zavaróan sok jel van, akkor időnként körbe kell nézni és a legkevésbé zsúfolt csatornát kell kiválasztani alapértelmezettként.

Hálózati eszközök

Alapvetően a hálózati kapcsolatok kiépítésére a PC-k hálókártyája alkalmas. De ezzel még csak a legegyszerűbb, egyetlen gépes otthoni kapcsolat van meg. Otthonra a legegyszerűbb, pár gépes hálózatot is már igen olcsón lehet megvalósítani.

Repeater: ez a legegyszerűbb hálózati eszköz, ami mindössze a jelek ismétlését és erősítését végzi. Semmilyen szűrést, illetve irányítást nem végez, csupán a jeleket erősíti fel. Az OSI-ISO modell szerint ez a fizikai rétegen valósul meg.

Hub: a jelenlegi egyik leggyakoribb hálózati eszköz, melyet főleg csillag-topológiás hálózatok kiépítésére használnak LAN-ok esetén. A hub maga egy igen egyszerű eszköz, mely a rákapcsolódó számítógépek közötti átvitelt végzi némi erősítéssel együtt. Két főbb fajtája van: passzív és aktív hub. A passzív hub csupán a jelet továbbítja, így nem kell hozzá külön tápegység. Az aktív hub már erősíti is a jelet, így működéséhez elengedhetetlen a tápfeszültség. A gyakorlatban ezt multipontos repeaternek is hívják. Gyakori a huboknál, hogy az egymás melletti kimenetek között – többnyire valamelyik szélen – létezik egy „uplink” is, ahol a nagyobb sávszélességű központi eszköz felé mutató vezetéket kell bekötni.
A hubok a repeaterekhez hasonlóan az OSI modell legalacsonyabb, fizikai rétegén működnek. Az eredeti hubok ezért képtelenek bármilyen adatszűrésre vagy kezelésre. Egyre elterjedtebbek a router-tulajdonságokkal felszerelt hubok, melyek már képesek az adatok bizonyos mértékű feldolgozására.

Switch: a kapcsolók (angolul: switches) viszont már jóval fejlettebbek, mert az egyszerű adattovábbítás helyett a switch mindig ellenőrzi a cél MAC-címét és csak utána továbbítja a megfelelő üzenetet. Így a switch csökkenti a domainek közötti forgalmat, illetve megakadályozza az esetleges torlódásokat, továbbá védi az illetékes szegmenst az illetéktelen számítógépek szimatolásától. A switch a szegmensben lévő számítógépek MAC-címéről készít egy táblázatot, melyek alapján a továbbítást sokkal könnyebben képes végezni. Gyakorlatban ha a cél MAC-címe nem szerepel a táblázatban, akkor az összes elérhető szegmensbe továbbítja az üzenetet. Ha a cél címe ugyanaz, mint a forrásé, akkor az üzenet törlésre kerül.
Fizikailag a switch belsejében egy kizárólag gyors kapcsolásra és átvitelre tervezett chip található, így a hardveres támogatás miatt a switch komoly sebességeken és sok port esetén is jó teljesítményt képes nyújtani. Ezen tulajdonság miatt néha intelligens hídnak, esetleg többportos hídnak is hívják. A legtöbb switch képes többfajta átviteli sebességet is támogatni, így ezek lehetnek 10 Mbps, 100 Mbps, vagy 1 Gbps-esek is. A leggyakoribb kapcsolási módszerek a következők: „cut-through”, azaz azonnali továbbítás; illetve „store and forward”, azaz először letölti a teljes csomagot, majd csak utána továbbítja azt.

Network bridge: (hálózati híd) különböző hálózati szegmenseket köt össze az OSI-modell második, adatkapcsolati rétegében. A hálózati híd az OSI-modell második, adatkapcsolati rétegében operál, ellenben a router a harmadik, hálózati rétegében tevékenykedik. Magyarul a network bridge a hardveres MAC-cím alapján irányítja az egyes adatcsomagokat, míg a router pedig a szoftveresen hozzárendelt IP-címek alapján továbbítja azokat. A különbség egyik oka, hogy a hidak általában nem tudnak különbséget tenni az alhálózatok között, viszont a routerek már igen.

Router: (forgalomirányító) A routerek kapcsolják össze a különféle LAN és WAN hálózati szegmenseket, így gyakorlatilag az internetet is hozzákapcsolják a LAN-hoz. A routerek egyaránt ellenőrzik az ütköző tartományokat, illetve a megfelelő domain-eket.

Gateway: (átjáró) Ez egy nagyon intelligens hálózati eszköz, segítségével például különféle hálózatok közötti adatátvitelt lehet megvalósítani; bár ezen hálózatok lehetnek teljesen különböző felépítésűek, illetve alapvetően eltérő megvalósításúak is. A gyakorlatban ezek a gateway-ek sokkal bonyolultabbak, mint a hagyományos routerek. Példaképpen a gateway képes az alapvetően eltérő TCP/IP, IPX/SPX, illetve az AppleTalk hálózatok közötti kommunikációra is.
Létezik egy fontos szabály (az ún. 5-4-3), melyre a routerek, repeaterek, hubok kiépítése közben figyelemmel kell lenni. A szabály szerint egyetlen tartományon belül nem lehet több 5 szegmensnél; legfeljebb 4 repeater lehet két hoszt között a hálózatban, valamint csak 3 szegmensben lehet élő kapcsolat. Ez a szabály biztosítja, hogy a hálózaton belüli kommunikáció megfelelő sebességű legyen és a válaszidő is megfelelően kicsi legyen tetszőleges foglaltság esetén. Ha a hálózat a fenti szabálynál nagyobb terjedelmű, akkor a tartományt ketté lehet osztani egy switch vagy egy bridge segítségével.